2017-06-27

Mennyiért dolgozunk?

Adótanácsadóként gyakran kapok olyan kérdést, hogy számoljam ki gyorsan mibe kerül a vállalkozónak, ha alkalmazottat foglalkoztat. Ezért egy minta feladaton keresztül levezetem, hogy ezer forint nettó órabér esetén milyen adó és járulékfizetés terheli a foglalkoztatót. Ez azért is fontos, mert a vállalkozónak és alkalmazottjának egyaránt tisztában kell lenni a költségvetési befizetési kötelezettségekkel.



I. Leendő alkzottunk ezer forint nettó órabér mellett hajlandó a munkaszerződést aláírni. Ebben az esetben a foglalkoztatónak első lépésként ki kell számolnia mennyi lesz a bruttó órabér.
A bruttó órabérből a levonások után fennmaradó összeget nevezzük nettó órabérnek, amelyet az alkzott kézhez kap (őt elsősorban ez utóbbi érdekli, mivel ebből él, ezt tudja összehasonlítani más ajánlatokkal, a munkaerő piacon a nettó bér képez tárgyalási alapot). Ezért célszerű a levonásokkal csökkentett összegből kiindulni.
Melyek lesznek a levonások, ami a bruttó bérből fizetendő?
1. Elsősorban a személyi jövedelemadó, amelynek lineáris adókulcsa jelenleg 16%. Mégsem ilyen egyszerű a számolás, hiszen folyamatos munkavégzés esetén dolgozónk adott évben eléri a szuperbruttósítás határát. Ez havi 202.000,-forint összevont adóköteles jövedelem felett már érvényesül (éves szinten ez a határ 2 millió 424 ezer forint), tehát a kapott összeget meg kell növelni 27%-kal (az az adóalap-kiegészítés fog).
Tehát feltételezve, hogy a munkavállaló jövedelme éves szinten meghaladja az előzőekben meghatározott határt: a személyi jövedelemadó mértéke módosul. Kiszámítása: 1,27*0,16=20,32%
2. Következő fogalom, a levont járulékok köre. Ez sem egy lépésből álló művelet, hiszen megkülönböztetjük a
-nyugdíjjárulékot, ami a bruttó bér 10%-a
-egészségbiztosítási járulékot, ami a bruttó bér 4+3 %-a (természetbeni+pénzbeni járulékok)
-munkaerőpiaci járulékot, ami a bruttó bér 1,5%-a (rövidítve:MEP)
Adjuk össze az adó és járulék jellegű levonásokat : 20,32+10+7+1,5=38,82%

II. Következő képlettel megállapítható a bruttó órabér (mivel ez az ismeretlen jelöljük A-val):

nettó órabér= A - 0,3882A

1000 = 0,6118A

A = 1635

III. A bruttó bérből levont adó-és járulék az alkzott közterhe, amelyet havonta a foglalkoztatónak kell bevallani és befizetni a központi költségvetésbe. Ezenkívül a foglalkoztatónak is számolni kell az élőmunkát terhelő adókkal. Ezek a következők:
1. szolidaritási hozzájárulási adó (korábban ez volt a TB járulék, a mértéke is ugyanaz), a bruttó bér 27%-a
2. szakképzési hozzájárulás, a bruttó bér 1,5%-a
Ez összesen a bruttó bér 28,5%-át teszi ki. Kiszámítva: 1635*0,285 = 466

IV. A foglalkoztató szempontjából meghatározható az élőmunka összes költsége: bruttó bér+közteher
1635+466=2101
Tehát 1000 forint órabér megfizetése a foglalkoztatónak (a vállalkozónak) 2101 forintjába kerül.
Azt is kiszámíthatjuk, hogy az elszámolt bérköltségnek milyen hányadát kapja meg az alkzott:
1000/2101= 0,4759 azaz 47,6%-át.

V. Végül a bérszámfejtés adatai alapján ellenőrizzük le számításunkat.


Bruttó órabér 1635
Levonások: __
személyi jövedelemadó 332,23
nyugdíjjárulék 163,5
egészségbiztosítási járulék 114,45
MEP 24,525
nettó órabér 1000

2012-09-11

Ügyfélkapu

Regisztrált felhasznákók számára

Társ oldalak

www.mvfportal.hu
www.credinfo.eu/www.credinfo.hu