2017-10-21

Dr. Csath Magdolna: Ki fizeti a számlát?

2012. június 12. Magyar Nemzet

A válsággal sújtott Európában ma a leggyakrabban használt szavak egyike a megszorítás. A kormányok pénzt vonnak ki a gazdaságból, csökkentik az embereknek nyújtott szolgáltatásokat, az oktatásra, egészségügyre szánt pénzeket. A gazdaságok azonban erre a terápiára nem gyógyulnak, sőt, egyre betegebbek lesznek. Recesszió, munkanélküliség, társadalmi feszültségek jellemzik Európa több államát. A perifériákról megindult az elvándorlás, ami tartósan gyengíti az országokat, hiszen legfontosabb erőforrásuk, a humán tőke fogy. De akkor lehet-e jó az alkzott terápia? És jó volt-e egyáltalán a diagnózis? Lehet-e megszorításokkal javítani egy ország versenyképességét, és beindítani a gazdasági növekedést?



De mi okozta valójában a válságot, és miért nem múlik el gyorsabban az alkzott terápiák hatására? Ezekre a kérdésekre keresik a szakemberek ma a választ világszerte. Közben az európai gazdaság, néhány ország kivételével, stagnál, míg Ázsia, Dél-Amerika fejlődik. Az elemzések szerint ott nincs válság, ahol erős és sikeres a hazai kis- és közepes vállalkozói réteg, a gazdaság sokszínű, sokféle tevékenység jellemzi, amelyek között túlsúlyban az olyanok vannak, amelyek tudással, emberi kreativitással, innovációval és nem olcsó tömegtermeléssel teremtenek értéket. Ez jellemző például Ausztriára, Dániára, Svájcra és Lengyelországra is. Sikert lehet továbbá elérni jelentős exporttal, amire Németország a jó példa.

A válság az USÁ-ból indult el akkor, amikor a bankok kockázatos üzleteik miatt hirtelen hats veszteségeket szenvedtek el. Az USA jelentős összegekkel próbálta megmenteni a bankokat, főleg azért, hogy a hitelezés ne álljon le, és így ne veszélyeztesse a termelő gazdaság működését. A kapott pénzek egy részét aztán a bankok nem a reálszférába forgatták be, hanem – mint akik jól végezték a dolgukat – kiosztották jutalomként. Mondhatnánk, hogy ez amerikai belügy, azonban ezt nem tehetjük, mivel az amerikai bankvírus megfertőzte az európai bankokat is. Ugyanis az EU Bizottsága határozottan ösztönözte őket arra, hogy terjeszkedjenek az USÁ-ban. A bankok maguk is jó üzletnek látták az amerikai piacot, ezért – főleg a 90-es évek második felétől – jelentős vállalkozásokba kezdtek az USÁ-ban. Ennek volt köszönhető, hogy amikor az amerikai bankok csődjével elindult a válság, az az európai bankokat is érzékenyen érintette. Az IMF becslései szerint az eurózóna országok bankjai 2007 és 2010 között 630 milliárd USA dollárnak megfelelő veszteséget halmoztak fel, ami eléri az amerikai bankveszteségek 70%-át.

A tömeges bankcsődök elkerülése érdekében az európai kormányok is készek voltak arra, hogy mélyen a zsebükbe nyúlva mentsém meg a bankokat. Az eurózóna országaiban a bankmentésre szánt összeg elérte az együttes nemzeti jövedelem 28%-át! (2 trillió , azaz kétezer milliárd euró). A tényleges felhasználás ennél kevesebb, körülbelül a felkínált összeg 30%-a, 640 milliárd euró körüli lehetett. A bankok állami megmentése megállította a bankcsődök sorozatát, viszont az 1930-as évek óta nem tapasztalt recesszióba hajtotta a gazdaságokat.



2008 végére az eurózónában átlagosan 5%-kal csökkent a GDP. Ennek okai között találjuk a növekvő bizonytalanság miatti beruházás-visszaesést, a fogyasztáscsökkenést, és a hitelezés befagyasztását. A recesszió hatására megugrott a munkanélküliség: az eurózónában a 2007. évi 7,5%-ról 2009-re 9,4%-ra emelkedett. Németország elkerülte a drámai munkanélküliség-emelkedést, ugyanis állami segítséggel munkaidő-csökkentési programot alkzott. Viszont például Írországban 11,9%-ra, Spanyolországban pedig 18,0%-ra nőtt a munkanélküliség.

A kormányok különböző programokkal próbálták mérsékelni a munkanélküliség növekedését. A költségvetéseket azonban a bankok megmentése már jelentős mértékben megterhelte, így az állami beavatkozás lehetősége korlátozott volt. Eközben a lassuló gazdaságok miatt csökkentek a bevételek, a növekvő munkanélküliség pedig a szociális kiadásokat emelte meg. Végső soron ez a folyamat vezetett el a költségvetési hiányok megugrásához, és nem az, hogy az emberek fogyasztottak sokkal többet, mint amit megengedhettek volna maguknak. Ezt az állítást a statisztikai adatok is igazolják.

Az ezek alapján készült nemzetközi elemzések rámutatnak arra, hogy 2007-ben az államháztartási hiány az eurózóna országaiban még sehol nem volt kiemelkedően magas. Például Ausztriában, Belgiumban 1% körül volt, nem érte el a 3%-ot Olaszországban, Franciaországban és Portugáliában, egyedül Görögországban volt 3% fölött. Többlet volt például Németországban, Írországban, Spanyolországban, Luxemburgban és Finnországban. Az eurózóna átlagában pedig szintén 1% alatt volt a deficit. Aztán 2009-re minden megváltozott. Ekkorra már csak Németországban, Finnországban és Luxemburgban volt a deficit 3% alatt, 11 országban pedig 5% fölé ugrott. Kiemelkedően nőtt a deficit Írországban, közel 15%-ra, Görögországban közel 16%-ra, Spanyolországban közel 11%-ra és Portugáliában 10%-ra. 2010-ben pedig tovább romlott a helyzet Írországban, ahol több mint 30%-ra ugrott a deficit. A többi országban kissé mérséklődött, de Luxemburg kivételével így is meghaladta a 3%-ot minden országban, és az 5%-ot 10 országban. Az eurozóna átlagos deficitje 2009-ben és 2010-ben egyaránt túllépte az 5%-ot.
A deficitek növekedése, amelyet a bankok, majd később egyes nagyvállalatok megmentése és a csökkenő adóbevételek együttesen okoztak, felgyorsította az országok eladósodását. A legkirívóbb példa Írország, amelynek adóssága a válság előtt a GDP-nek csupán 25%-át tette ki, viszont 2009-re ez 64%-ra nőtt. De 60% fölé került Németország, Franciaország, Ausztria és Portugália adósságszintje is, Belgiumé megközelítette a 100%-ot, Görögországé és Olaszországé pedig a 120%-ot. Ebben a helyzetben – a valódi kiváltó okoktól függetlenül – a kormányok, megszorítások formájában, elkezdték a társadalomra terhelni a deficit- és adósságnövekedés terheit.



A közkiadások drámai csökkentésére először Írországban került sor. A kormány 2009-ben megszorításokba kezdett azzal a céllal, hogy a közel 12%-os hiányt 2014-re 3%-ra vihesse le. A megszorítások a közszféra dolgozóinak fizetéscsökkentésével, a jóléti kiadások és a gyermeknevelési támogatás visszavágásával kezdődtek. Közben a kormány további pénzeket juttatott a bankoknak. Ennek következtében tovább nőtt a deficit, amelyre a kormány újabb megszorításokkal válaszolt. A megszorítások Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában folytatódtak, és tartanak a mai napig. Kisebb megszorításokra került sor továbbá Olaszországban, Németországban és Franciaországban is. A megszorítások, Németország kivételével, mindenhol lefelé menő spirálba kergették a gazdaságot és tovább növelték a munkanélküliséget. A német gazdaság további növekedését bővülő ázsiai exportja biztosította. Azonban a német gazdaságnak fontos az európai piac is, így a tartós európai recesszió a jövőben gátolhatja a német gazdaság fejlődését is.
Egyetlen ország követett teljesen eltérő utat: Izland, amely nem mentette meg a bankokat, és a válságot rosszul kezelő politikusait elkergette. Ma Izland gazdasága 2% feletti növekedést mutat, amelyről még az IMF is elismerően nyilatkozik.



Az EU országaiban a válságból való kilábalást ma gátolják a megszorítások. Ez különösen igaz az un. periféria országokra, amelyek közé elsősorban Görögországot, Portugáliát és Spanyolországot sorolják, de többen beleértik Közép-Kelet-Európa országait is. A drámai megszorítások ezekben az országokban biztosan nem hoznak eredményt, hanem csak a válságot mélyítik tovább. Nem véletlen, hogy megjelentek már azok a hangok is, amelyek szerint a gazdasági növekedés beindítása nélkül ezekben az országokban fennáll a társadalmi robbanás veszélye, amelynek hatásait a gazdag országok is megérzik. Azonban ezekben a periféria országokban van még egy hosszabb idő alatt kialakult, és gyorsan el nem tüntethető szerkezeti gond is.



Trevor Evans, a berlini Gazdasági és Jogi Főiskola professzora az EU Statisztikai Hivatala, az Eurostat adatai alapján vizsgálta az egyes országok kereskedelmei mérlegét 2000 és 2009 között, amikoris érdekes összefüggésre talált. A kereskedelmi mérleg egy adott ország export-import tevékenységét mutatja. Ha pozitív, akkor az adott ország többet exportál, mint importál, ha negatív, akkor az import túlszárnyalja az exportot. Evans azt találta, hogy 2000 és 2007 között Németország kereskedelmi mérleg többlete közel azonos volt Görögország, Portugália és Spanyolország együttes hiányával. Az eurót az EU 1999-ben vezette be. Spanyolország és Portugália a kezdettől, Görögország 2001-től tagja az eurózónának. A déli periféria országok gazdasága a német vagy a francia gazdasághoz mérve nem volt eléggé fejlett. A közös pénz bevezetése pedig megkötötte a helyi politikusok kezét abban, hogy saját gazdaságuk versenyképességét növeljék. A közös pénz létrejötte egyrészről óriási ingatlanspekulációt indított el a déli államokban, másrészről pedig megkönnyítette az erős gazdaságú országok, főleg Németország exportját a perifériára.
Kialakult az a helyzet, amelyben Németország sokkal többet tudott termelni, mint amennyit fogyasztani akart, a periférián viszont nem nőtt a gazdasági versenyképesség, így kevesebbet tudtak termelni, mint amennyit fogyasztani szerettek volna. Felgyorsolt ezért az export a fejlett országok felől a kevésbé fejlettek irányába. Erre a folyamatra hívta fel a figyelmet Evans. A nemzeti gazdaság leépülése nálunk is tetten érhető folyamat annak ellenére, hogy nem vagyunk eurózóna tagok. Nálunk a nemzeti gazdaság leépülése a rendszerváltással indult be, és az elmúlt 8-10 évben gyorsult fel. A magyar gazdaság exportja is csökkent, csak nálunk a statisztikai adatok ezt elrejtik, mivel magyar exportként tüntetik fel az idetelepült autógyárak jelentős exportját is, amelynek nem sok köze van a gazdaság magyar szelete – például a KKV-k exportképességéhez.



A vázolt problémákra nem lehet megoldás a pénzügyi paktum, de a politikai unió sem. Ezek csak tovább növelnék az EU centralizáltságát és bürokratikusságát, és gátolnák az innovációt, a gazdasági szerkezetváltást. A pénzügyi paktum és a politikai unió útja a fejlődésben való lemaradás, a hanyatló demokrácia útja. A jövő szempontjából is sikeres megoldás a megszorítások leállítása, és a helyi energiák felszabadítása, a helyi tudás mozgósítása lehet. A hiányt könnyebb lesz felszámolni, ha beindulnak a gazdaságok. Az adósságokat pedig át kell világítani.

Az erős államoknak be kell látniuk, hogy az EU-ból általában, és az eurózónából különösen nekik volt hasznuk. Így ha fenn akarják tartani az Uniót, és azt szeretnék, hogy Európa ne maradjon le a világban zajló átrendeződésben, akkor harmonikus fejlődésre kell törekedni Európában. Vagyis azt kell tenni, amiért eredetileg az EU létrejött: fel kell zárkóztatni a lemaradt, periféria országokat. Nem a fejlett országok piacaként és olcsó termelő telephelyeként kell tekinteni rájuk, hanem olyan partnerekként, amelyek nélkül Európa nem lehet sikeres és versenyképes az átalakuló világban. Ez pedig nem képzelhető el a megszorítások leállítása, az adósságteher könnyítése és a termelési szerkezetek korszerűsítése nélkül. A korszerűbb gazdasághoz viszont nagy tudású szakembergárdára van szükség. Ezért stratégiai fontosságú, hogy a szakemberek ne kényszerüljenek – a jobb élet reményében – a fejlett országokba vándorolni a perifériákról. Az agyelszívás ugyanis a fejlett országok gazdaságát erősíti, és a legfontosabb erőforrástól, a humán tökétől fosztja meg a periféria országokat.

2012-11-19

Ügyfélkapu

Regisztrált felhasznákók számára

Társ oldalak

www.mvfportal.hu
www.credinfo.eu/www.credinfo.hu